2023. június 27., kedd, 15:15
Címkék: e-commerce e-kereskedelem Farnell mezőgazdaság
A Farnell az együttműködő szervezetekkel közösen a következő 12 hónapban hárommillió méh örökbefogadásával támogatja a méhészeket és a méhészeti programokat.
A Farnell új kampányt indított a méhek globális megmentésére, felismerve a rovarok kritikus szerepét a biológiai sokféleség megőrzésében és a termést adó növények beporzásában. Az együttműködő szervezetekkel közösen végzett egész éves program három szervezetet támogat:
A Farnell elkötelezte magát amellett, hogy minden alkalommal, amikor a világ bármely pontjáról megrendelés érkezik, örökbe fogad egy méhet. Küldetésének az a célja, hogy a következő 12 hónap során világszerte hárommillió méhet fogadjon örökbe.
„A méhek beporzók, és a beporzók állnak a természeti és emberi világot összekötő kapcsolatok középpontjában – mondta Sabiha Malik, a The World Bee Project CIC alapítója. – Beporzók nélkül nem lennének virágzó növényeink, így nem lennének növények sem, amelyekkel táplálkoznánk; növények nélkül pedig nem lenne tiszta levegő, amit belélegezhetnénk, és nem lenne egészséges talajunk sem a mezőgazdaság virágzásához. Ez nem minden. Drámaian csökkenne a biológiai sokféleség és természeti környezetünk a felismerhetetlenségig leromlana. Az általunk ismert élet véget érne. A World Bee Project-et azért alapítottam, mert mindannyiunknak össze kell fognunk, és meg kell védenünk a méheket, hogy védjük magát az életet.”
„Úgy gondoljuk, hogy a mi felelősségünk, hogy lépéseket tegyünk, és támogassuk az ökoszisztémánkban és a globális élelmiszerellátásban létfontosságú szerepet játszó méheket. A világszerte elfogyasztott élelmiszerből minden harmadik kanál a méhek által beporzott növényekből származik – jelentette ki Gosia Szemel, a Farnell globális márkaigazgatója. – A Farnell ügyének támogatásával az ügyfelek világ legbuzgóbb kis segítőinek megvédéséhez járulnak hozzá és minden leadott megrendelés egy méhek életének támogatása iránti elkötelezettségnek számít.”
2022-ben a Farnell a NearBees jótékonysági szervezettel együttműködve öt németországi méhkast szponzorált, amelyek több mint 250 000 méhnek adnak otthont. A Farnell ezenkívül az element14 közösséggel a „Mentsd meg a méheket” tervezési kihívást is elindította, ami arra ösztönözte a mérnököket, hogy hardver és technológia segítségével mentsék meg a méhek napját.