Process

A szennyezés érzékelése: a biztonság és a minőség javítása digitális átállással

Marcus Schneck, norelem ügyvezető igazgatója azt vizsgálta meg, hogyan alkalmazhatnak a gyártók igitalis megoldásokat és szabványos gépelemeket a termelés biztonságának és minőségének javítása érdekében.

Az élelmiszer- és italgyártók sem maradhatnak ki a digitális forradalomból

Felhőalapú platformok használata, a dolgok ipari internetének (IIoT) kialakítása, a mesterséges intelligencia (MI) bevetése – többek között ezekkel az intézkedésekkel pörgethetik fel digitalizációjukat az élelmiszeripar és italgyártás szereplői. Akik már léptek, jelentős fejlődést tudtak felmutatni, de a korszerű technológiák az okosabb energiafelhasználást, a hulladékmennyiség csökkentését is támogatják, vagyis végső soron a vállalkozások fenntarthatóbb működéséhez is hozzájárulnak.

A digitalizáció elengedhetetlen a fejlődésben

A Hungrana Kft. a cégnél megvalósított jelentős mértékű digitális fejlesztésekkel elnyerte az SAP Quality Award „Grand Winner” díját a „Digital Pioneer” kategóriában a tavalyi évben. A feldolgozóipari szereplő azonban nem elégszik meg ennyivel, az SAP stratégia partnereként további IT beruházásokat, fejlesztéseket tervez, ezzel megőrizve piaci szerepét és versenyképességét.

Digitális ikermodellel tervezték az új csomagolósort

Több mint 30 éve az egyik legsikeresebb fagylaltkreáció, most pedig modern csomagolósort kapott a Vienetta Németországban.

A WEROCK bemutatja a vízálló, rozsdamentes acélból készült, nagy teljesítményű, akár 32" képátlójú ipari panel-PC sorozatot

A WEROCK Technologies GmbH, az ipari számítástechnika innovatív gyártója bejelenti a Rocksmart RSC1000 rozsdamentes acél panel PC sorozat piaci bevezetését, ezzel következetesen folytatva a termékcsalád fejlesztését. Az új vízálló és nagy teljesítményű sorozat IP67/IP69k védettséget és gesztuskompatibilis érintőképernyőket kínál, amelyek kesztyűben is kezelhetők. A modellsorozat 15 és 32 hüvelyk közötti képernyőátlóval kapható, és gyárilag Intel® Tigerlake Core™ i5 vagy Celeron processzorral van felszerelve.

A Siemens megoldásaival lett hatékonyabb, zöldebb és átláthatóbb a kólagyár

Az új termelés- és energiamenedzsment rendszer a gyártás egészére kedvező hatást gyakorolt az osztrák Coca-Cola üzemben.

Kulcsfontosságú robotikai megoldások az élelmiszer- (és egyéb) ipar számára

A hibákat zéró szinten toleráló élelmiszeriparban minden szereplő tudja, hogy a hatékonyságot és a biztonságot nem szabad alábecsülni. Bár a modern technológia lehetővé teszi az emberi eredetű hibák megelőzését, a partnerek hatékonysága és megbízhatósága rendkívül változatos lehet.

Automatizált sonkagyártás

A tiroli Haimingben található csúcstechnológiájú üzemből évente 5 000 tonna hústermék kerül ki. A COPA-DATA Ezüst Partnerének számító ematric gmbh által bevezetett, a zenon szoftverplatformra épülő általános gyárautomatizálási megoldás lehetővé teszi a tradicionális finomságok rendkívül hatékony előállítását.

Digitalizálja gyártását a Dr. Oetker Magyarország

Másfél év alatt modernizálja gyártását a Dr. Oetker Magyarország. Az évente 9-11 ezer tonnányi, tizenhét országot – közte hazánkat is – ellátó, élelmiszeripari segédanyagokat gyártó vállalat meglévő gyártósorait digitalizálja jánossomorjai üzemében.

Hazai fejlesztés gyorsíthatja fel a gépi látás elterjedését

Könnyen alkalmazható gépi látást ad a vállalatoknak az AB Consulting új keretrendszere.

Húsbavágó módszerek

Hagyománytisztelet és innovációs erő: a minőségi élelmiszergyártás eme két ismérve nem számít feloldhatatlan ellentmondásnak. A tradíciók terén a gyulai húsipar irigylésre méltó helyzetben van; a városban 150 évre tekint vissza a hentesáruk feldolgozása. De hogyan állunk a folytonos megújulás képességével? Egy pillantás a Gyulahús Kft. mindennapjaira ezt is elárulja: az üzemben már évtizedekkel ezelőtt szakítottak azokkal az elavult gyakorlatokkal, amik sok gyártó és karbantartó cégnél még mindig „jól bevált” módszereknek számítanak. A részletekbe Héczey-Szabó Mihály, a Gyulahús Kft. „A” üzemének műszaki vezetője avatja be a TechMonitor olvasóit.

Digitális átalakulás az étel- és italgyártásban

Az étel- és italgyártás jellemzően bonyolult berendezéseket igényel, amelyeket idővel gyakran továbbfejlesztenek és kiegészítenek. Az ilyen rendszerek jövőbeni követelményekre történő felkészítéséhez frissíteni kell az érintett automatizációs, monitoring- és vezérlőrendszereket. A gyártósorok, termelő létesítmények, valamint az épületfelügyeleti és energiagazdálkodási rendszerek integrálásával átfogó ellátórendszer hozható létre. A kihívás kiválóan teljesíthető a COPA-DATA zenon hardverfüggetlen szoftverplatformjával, amely szabványos tételgyártási módszerekkel, kompromisszummentes biztonsággal és rugalmassággal, valamint mindenfajta beszámolókészítési kötelezettség könnyű teljesítésével támogatja az üzemeltetőket.

Csatlakozási megoldások a gyógyszeripar számára

A Stäubli olyan fluidtechnikai csatlakozómegoldásokat fejleszt és gyárt, amelyek megfelelnek a finomvegyszer-ágazat, a gyógyszeripari laboratóriumok, a biotechnológia, valamint a kozmetikai ipar kihívásainak.

Hatékony adatkezelés az élelmiszeriparban

A termelési hatékonyság növelése napjainkban kulcsfontosságú a költségcsökkentés és a versenyképesség szempontjából. A termelékenység fejlesztése azonban már nemcsak új gyártóberendezések vásárlásával, hanem folyamatfejlesztéssel, sőt a gyártási és tervezési adatok megfelelő felhasználásával is elérhető. Minderre pedig az olyan gyors reagálású szektorokban, mint az élelmiszeripar, fokozott figyelmet kell fordítanunk.

MCS Stäubli multicsatlakozó-megoldások a nagyobb hatékonysághoz

A költségek optimalizálása, valamint a termelékenység és a biztonság folyamatos növelése mindennapos kérdésnek számítanak minden gyártó cég számára. A szigorú követelmények teljesítéséhez a cégeknek megbízható, nagy teljesítményű és tartós berendezésekre van szükségük. A Stäubli MCS (Multi Connect System) programba tartozó megoldásokat arra fejlesztették ki, hogy megfeleljenek ezeknek a követelményeknek, és új elemekkel támogassák a folyamatok optimalizálását.

Raktárháborúk 2. rész

A 2010 óta a finn Paulig Grouphoz tartozó Poco Loco Európa vezető gyártója a saját címkés Tex-Mex ételek, például a tortillacsipszek és a Tex-Mex készételek terén. A belgiumi Roeselare városban található cég évente mintegy 600 000 raklapot szállít 1 200 vevőnek több mint 70 országba. A folyamatos bővülés hatására úgy döntöttek, hogy egy vadonatúj és teljesen automatizált magasraktárat építenek, amelyet egy dupla szállítószalag-rendszert tartalmazó fedett híddal kapcsolnak össze a termelőegységgel. Az új konstrukció annyira hatékony, hogy évente mintegy 20 000 tehergépkocsi-szállítást takarít meg, így napi egy tonna CO2-kibocsátást takarít meg a cégnek.

Az aratástól a sütésig

200 000 tonna gabonát dolgoznak fel a GoodMills Austria malmai a lisztből, búzadarából és rozslisztből készült péksütemények gyártásához. Két gyártóüzemben a COPA-DATA HMI/SCADA zenon szoftverén alapuló vezérlőrendszerek garantálják az ergonomikus, megbízható és energiahatékony működést. A 2003-ban telepített rendszerek a folyamatos fejlesztésnek köszönhetően mind a mai napig a felügyeleti szoftverek élvonalát képviselik, így hatékonyan támogatják a versenyképesség fenntartását és növelését.

A rugalmas gripperek biztosítják az automatizálás jövőjét

Manapság az emberek minden eddiginél nagyobb mértékben állnak összeköttetésben egymással, és mindez az ipari automatizációra is igaz. Ez, a korunkra jellemző példátlan összekapcsolhatóság gyorsabb termelést és komolyabb skálázhatóságot helyez kilátásba, de a vállalkozások számára a kérdés már nem csak magáról az automatizációról szól. A hangsúly az együttműködő automatizáción van, mely során különböző fajsúlyú és nehézségű feladatokat lehet egyszerre automatizálni annak érdekében, hogy olyan szintű termelékenységet és költséghatékonyságot lehessen elérni, ami korábban lehetetlen lett volna.

Mesterséges intelligenciával küzdenek az önkiszolgáló pénztáraknál elkövetett csalások ellen

A Fujitsu új megoldása mesterséges intelligencia (MI) segítségével mérsékli a szupermarketek önkiszolgáló pénztárainál elkövetett csalásokat – amelyek összege általában a normál pénztárakra jellemző érték duplája. A Fujitsu egy piacvezető európai hipermarketlánccal közösen fejlesztette ki és tesztelte a technológiát, amely komoly előrelépést jelent a pénztárosok nélkül is zökkenőmentesen üzemelő üzletek kialakítása felé.

Automata és félautomata logisztikai megoldások Németország legnagyobb tésztagyárában

Folyamatbiztonság az EKS 215s automata komissiózó targoncának köszönhetően. Kompakt raktározási rendszer hatékony térkihasználással. Logisztikai interface biztosítja a kommunikációt a targoncák és a raktárirányítási rendszer között.

1 2 3 4 5
Keresés
Bejelentkezés / Regisztráció
AUTOMATIZÁLÁS

Az elektromos megfogók elejtik a munkadarabot?

Lehet a vákuum is gazdaságos

Média Partnerek