A mezőgazdaság alapvető fontosságú a társadalmunk számára, mégis számos kihívással kell szembenéznie – ezek közé tartozik például az éghajlatváltozás és a piaci ingadozások. Az olyan alapvető mezőgazdasági berendezések, mint a traktorok és a kotrógépek nélkülözhetetlenek, és széles körben használhatók a gazdaságban végzett munkák során. A kotrógépek lehetséges felhasználási területeiről a mezőgazdaságban és arról, hogy a használt gépek hogyan kínálnak költséghatékony megoldást...
A Farnell az együttműködő szervezetekkel közösen a következő 12 hónapban hárommillió méh örökbefogadásával támogatja a méhészeket és a méhészeti programokat.
A Hungrana Kft. a cégnél megvalósított jelentős mértékű digitális fejlesztésekkel elnyerte az SAP Quality Award „Grand Winner” díját a „Digital Pioneer” kategóriában a tavalyi évben. A feldolgozóipari szereplő azonban nem elégszik meg ennyivel, az SAP stratégia partnereként további IT beruházásokat, fejlesztéseket tervez, ezzel megőrizve piaci szerepét és versenyképességét.
A frissen átadott, 40 millió dollár értékű dubaji létesítmény, amely a maga nemében a legnagyobb a világon, az Emirates Crop One tulajdona. A vegyes vállalatot a több mint száz légitársaságot kiszolgáló Emirates Flight Catering és a csúcstechnológiás beltéri vertikális növénytermesztés vezető vállalata, a Crop One Holdings hozta létre.
A Farnell a nearBees online platformmal együttműködve segíti a méhészeket helyi méhcsaládok létrehozásában és fenntartásában, valamint a biodiverzitás növelésében Németországban.
Miként tud a Föld ellátni kilenc vagy tízmilliárd embert? Az „intelligens gazdálkodás” fontos része az egzisztenciális kérdés megválaszolásának: rendkívül magas hatékonyság az élelmiszer-termelésben a legújabb technológia célzott felhasználásával, számítógéppel támogatott és – ahol lehetséges – teljesen automatikus módon. A magvakat egyenként és pontosan kell elhelyezni; a gyümölcsöket mechanikus megfogók szedik le gondosan, a műtrágyákat és növényvédő szereket kis adagban és célzottan juttatják ki. Ezekhez a műveletekhez számos kis elektromotorra van szükség, amelyek egyszerre robusztusak és nagy teljesítményűek.
A Nemo’s Garden egy különleges startup. Bár 2022-ben már nem egyedi az, hogy szokatlan helyszíneken és körülmények között termesztenek növényeket, a vállalat ötlete mégis újdonságnak számít. Az alapítók víz alatti üvegházakkal kísérleteznek, amelyekben egészséges növényeket nevelnek hasonlóképpen, mint a csehországi okos konténerkertészetben.
Csúcstechnológiás vízkultúrás megoldást fejlesztett ki a prágai GreenTech startup, amellyel a városi kertészetek az időjárási viszonyoktól függetlenül, egész évben zöldséget termeszthetnek. A növények ugyanis olyan konténerekben – függőlegesen elrendezett, termőtalaj helyett tápoldatot tartalmazó tálcákban – fejlődnek, amelyekben a környezeti körülmények teljeskörűen szabályozhatók.
A vetőmagszakértő KWS vállalat folyamatos befektetések révén bővíti és modernizálja a cukorrépa vetőmag termesztését einbecki telephelyén. Ezen kezdeményezések részeként új raktárterületet alakított ki, ahol a vetőmag klimatizált körülmények között tárolható.
A világjárvány arra a döntésre kényszerítette a szervezőket, hogy az áprilisra tervezett TECHAGRO - SILVA REGINA – BIOMASS kiállításokat lemondja és a szokásos vásárciklusnak megfelelően 2022. április 3-7. között rendezze meg azokat. A vásárigazgatóság ezzel egy időben az ANIMAL TECH állatorvosi és állattenyésztési szakvásár elhalasztásáról is döntött, amit 2021. június 27-30. között rendeznek majd meg Brnóban.
A mezőgazdaság az egyik fontosabb gazdasági ágazat. Ez egy olyan iparág, amely világszerte közvetlenül érinti mindannyiunk életét, annak ellenére, hogy minden oldalról kihívások sújtják. A hőmérséklet és a csapadékváltozás befolyásolja a terméshozamot; a mezőgazdasági termelők és a mezőgazdasági munkások közvetlenül ki vannak téve az időjárási szélsőségek hatásainak, miközben az élelmiszerekkel kapcsolatos munkahelyek milliói már érzik az éghajlatváltozás hatását.
A világ népessége egyre csak nő, azonban a demográfia csak egyike azoknak a mozgatórugóknak, amik az élelmiszeripari automatizálást szorgalmazzák. A munkahelyi biztonság, szigorú élelmiszer-biztonsági előírások, a feldolgozott élelmiszerek népszerűségének emelkedése, valamint a teljesítmény növelésére és a csökkenő gyártási költségekre való igény mind szerepet játszik az automatizáció egyre gyorsabb ütemű térhódításában.
Manapság az emberek minden eddiginél nagyobb mértékben állnak összeköttetésben egymással, és mindez az ipari automatizációra is igaz. Ez, a korunkra jellemző példátlan összekapcsolhatóság gyorsabb termelést és komolyabb skálázhatóságot helyez kilátásba, de a vállalkozások számára a kérdés már nem csak magáról az automatizációról szól. A hangsúly az együttműködő automatizáción van, mely során különböző fajsúlyú és nehézségű feladatokat lehet egyszerre automatizálni annak érdekében, hogy olyan szintű termelékenységet és költséghatékonyságot lehessen elérni, ami korábban lehetetlen lett volna.
Három megatrenddel számol modern mezőgazdaság. Egyrészt: a 2050-ig 9 milliárdra növekvő emberiség egyre több és táplálóbb élelmiszert igényel. Másrészt: az elérhető munkaerő ára felfelé, a képzettségi szintje lefelé mozog. Harmadrészt: a gazdálkodók új generációja egyre kevésbé hajlandó beletörődni a mezőgazdasággal járó kemény munkába. Mindhárom megatrend a mezőgazdaság automatizálásának irányába mutat.
Nem szolgál újdonsággal az iparág iránt érdeklődőknek az, hogy az automatizáció már régóta jelen van a mezőgazdaságban is. Ennek ellenére rengeteg olyan földműveléssel kapcsolatos, többnyire friss terményeket és élelmiszereket érintő tevékenység létezik, amelyek új látásmódot; megfontolt kezelést vagy emberek és állatok közvetlen közelében dolgozó, biztonságos robotokat igényelnek.
Míg korábban a mezőgazdaságban meghatározó szerepet töltött be az ember által elvégzett munka és kifejtett erő, addig napjainkban a farmoktól sem idegen a széleskörű automatizálás. Rengeteg olyan tevékenységet találunk ezen a területen, amely a robotok számára is könnyűszerrel elvégezhető. A kobotok (kollaboratív/együttműködő robotok) a monotonitást igénylő feladatokra beprogramozva jelentős, pozitív változásokat hoznak a cégek mindennapjaiba. Javítják ugyanis a termelékenységet, a hatékonyságot, illetve a versenyképességet, a szakképzett munkaerő számára pedig lehetőséget biztosítanak arra, hogy erőforrásaikat máshova csoportosítva összetettebb feladatokra koncentráljanak.
A professzionális felhasználók számára értékesített szolgáltató robotok darabszáma 25%-kal növekedett 2015-ben, a forgalom volumene pedig 14%-kal 4,6 Mrd dollárra emelkedett. A 2019-ig szóló előrejelzések gyors növekedést és a 2016–2019 között tartó periódusban összesen 23 Mrd forgalmat vetítenek előre. A professzionális szolgáltató robotok mintegy 53 százaléka a logisztikai egységek közé sorolható. A személyes és háztartási használatra készült szolgáltató robotok piaca 16 százalékkal 2,2 Mrd dollárra növekedett tavaly, a 2019-ig tartó periódusban pedig összesen 22 milliárdos forgalom prognosztizálható.
A mezőgazdasági berendezések globális gyártója, a GSI az ABB-t választotta partnerének, melynek köszönhetően rövid határidővel, helyben be tudja szerezni a gépi erőátviteli termékek és az IEC kisfeszültségű villanymotorok teljes választékát, valamint igénybe tudja venni az értékes műszaki támogatást és szervizt is.
2018-ra a magánszférában használt szolgáltató robotok száma mintegy 35 millió darabra növekszik. 25 milliós darabszámmal a háztarásokban használt robotok (vákuumtisztítók, fűnyírók, ablakmosók) vezetik majd a háziasszonyok kívánságlistáját. A piac 2015 és 2018 között becsült volumene eléri a 12 milliárd dollárt, ehhez adódik 7,6 milliárd dollár értékben a mintegy kilenc millió szórakoztató- és szabadidős robot.
A mezőgazdaságban használt termékek között az AGRO.bio Hungary Kft. március közepétől elsőként látja el termékeit (BactoFil) olyan egyedileg sorszámozott, hologram matricás zárjeggyel, amely kétségtelenül garantálja a termék valódiságát.
Legalább 60 milliárd forintot biztosít a Vidékfejlesztési Minisztérium (VM) az állattartó telepekhez szükséges eszközök és élelmiszeripari gépek, technológiák beszerzésére.
Fontos költségcsökkentő tényezők lehetnek a takarmányozásban a bioüzemanyag-gyártás társtermékei fehérjeforrásként, mivel csökkentik a szójától való függőséget - jelentette ki Feldman Zsolt hétfőn Budapesten egy szakmai tanácskozáson.
A magyar mezőgazdaság képes követni a tempót, állja a versenyt – jelentette ki a vidékfejlesztési miniszter hétfőn Szentesen, amikor átadta a Hungerit Zrt. érdekeltségébe tartozó MA-KA Kft. 2 milliárd forintos beruházással épült takarmánykeverő üzemét.