A levegő urai

Növekvő piacon növekvő piaci részesedés

2015. június 14., vasárnap, 11:44

Címkék: AV03/05 aventics gépgyártás pneumatika Pneumobil szelepsziget

Több mint egy éve ismerkedhetett meg a sűrített levegős piac a Bosch Rexroth-ot felváltó Aventics márkanévvel és már az első önálló szervezésű Pneumobil verseny is lezajlott. A pneumatikai piac és a sűrített levegővel hajtott járművek versenyének aktualitásairól Hegymegi István, az Aventics Hungary Kft. kereskedelmi vezetője beszélt a TechMonitornak.

TechMonitor: Nagy sikerrel zárult az első saját szervezésű VIII. Nemzetközi Aventics Pneumobil verseny. Milyen tapasztalatokkal gazdagodtatok?

Hegymegi István: Évről évre fejlődik a rendezvény mind a versenyzők, mind az érdeklődők tekintetében. Idén már több mint 200 fiatal mérnök volt jelen az induló csapatokban. Ügyfelet is többet tudtunk Egerbe csábítani, akik szakmai kiállító partnerként is egyre nagyobb számban jelennek meg. Nőtt továbbá a rendezvény utánpótlás-toborzási értéke is. Ezúton üzenjük a régi Pneumobil versenyzőknek, hogy szeretnénk egy alumni klubot létrehozni, ezért bátran keressenek bennünket.

A Pneumobil nagyon jó márkává nőtte ki magát és az Aventics márkanevet is sikerült megalapoznunk, a kettő kombinációja pedig már az országos médiumok érdeklődésére is számot tart. A növekvő érdeklődés miatt is folyamatosan gondolkozunk a verseny továbbfejlesztésén. Tradicionálisan egri rendezvényként egyre szélesebb nemzetközi részvétellel számolunk.

Milyen a fogadtatása jelenleg az Aventics-nek az ügyfeleknél?

Mivel egyre több szakmai és gazdasági sajtóban találkozhatnak a nevünkkel, az ismertségünk jelentős mértékben javult, ebben a személyes kapcsolatfelvételek is sokat segítettek. Egyre jobb érzés ezt a márkát képviselni és mivel még mindig érzékelhető bizonyos fokú kíváncsiság az önállóvá válás tekintetében, az ajtók már első kopogtatásra megnyílnak.

Hegymegi István

Milyen területekről származik a forgalom-növekedés?

Az Aventics Hungary Kft. 4%-os növekedést tudott tavaly felmutatni. A belföldi árbevétel a tervezetthez képest 10%-kal jobban növekedett, ami becslésünk szerint a piaci részesedésünket is 10% fölé emelte. Nagy segítség ebben az egri gyár, ahol a vevő specifikus, 1-5 darabos megrendelési mennyiség  sem számít kivételes esetnek. Több termékcsoportunknál megfeleztük a gyártási időt, ami komoly versenyelőnyt jelent számunkra. Mindemellett a kereskedelemnek egyre több interakciója van a gyártással, így az ügyfelek gyorsabban megkapják a visszaigazoló választ. Az értékesítőink között már lezajlott a generációváltás, de a háttérben továbbra is segítenek minket a korábbi aktív kollégák, adott esetben ők készítik például a műszaki ajánlatokat.

A globális pneumatikai piacon a trend a szállítmányozás, az egészségügy és az élelmiszeripar növekedésének irányába mutat. Új erőre kapott a gépépítőkkel történő együttműködés is, mivel megtörni látszik az egy lábon állás filozófiája. Nemcsak a pneumatikára érvényes, hogy az első számú beszállító mellé olyan partnert keresnek, amely versenyhelyzetet képes teremteni a minőség, az árak, a szállítási idők és a szolgáltatások terén. Ebben nyilván az is közrejátszik, hogy a végfelhasználók egyre rövidebb vállalási határidőket várnak el a gépépítőktől.

Vevői igénytől függően tudunk megerősített paraméterekkel rendelkező alkatrészeket gyártani és mindig arra törekszünk, hogy a gyártás Egerben történjen, hiszen nemcsak a futamidő rövidebb, hanem a rugalmasság is jobban garantálható. A gépépítők körében egyre nagyobb népszerűségnek örvendenek az AV03 és AV05 szelepszigetek és jelentősen növekszik az új ügyfelek száma is, a teljes árbevételre vetített részarányuk már meghatározó. A jövőben komoly erőfeszítéseket teszünk annak érdekében, hogy elnyerjük az új ügyfelek bizalmát s ezzel párhuzamosan pedig a projektjellegű megbízásokat is egyre nagyobb számban szeretnénk megnyerni.

Mindezen akciók által egyre több gyártósorba épülnek be Aventics termékek. Nem lehet más a célunk, mint hogy minél több partnernek tudjuk bemutatni az egri gyáregységet, mert úgy látjuk, hogy aki egyszer megtapasztalja az itteni széleskörű kompetenciát, annak a belénk vetett bizalma is meredeken emelkedik.

www.aventics.com/hu

www.pneumatika.hu

www.pneumobil.hu

Keresés
Bejelentkezés / Regisztráció
Média Partnerek